Önkéntesek avatása és nárciszültetés a hospice világnapja tiszteletére

Október 10-én a rossz idő ellenére is nagy érdeklődés mellett zajlott a Tolna Megyei Balassa János Kórház és a működésének 15 éves jubileumát ünneplő „Méltósággal az út végén” Hospice Alapítvány hospice világnapi „Méltóság Mezeje” rendezvénye, a megyei kórház kultúrtermében.

A galéria a képre kattintva érhető el

 

Az alapítványt 2004-ben hozta létre egy lelkes egészségügyi dolgozókból álló csapat, célul tűzve ki a gyógyíthatatlan betegek életvégi ellátásának és családtagjaik lelki gondozásának segítését. Nem kisebb feladatot vállaltak, mint hogy megismertessék a hospice fogalmát az egészségügyi dolgozók, a lakosság és az érintettek körében. Szemléletformáló munkájukkal azóta is igyekeznek oldani a halál tabu jellegét és válaszokat adni a mindenkit foglalkoztató kérdésekre, akár szembe merünk nézni ezekkel, akár nem. Hiszen előbb-utóbb, így, vagy úgy mindenkinek foglalkoznia kell az elmúlás gondolatával.

Az alapítvány létrehozásával egyidős a kórházi önkéntes segítő szolgálat, ami nagyon újnak, egyedinek és egyesek számára felháborítónak hatott akkoriban, ma már természetes és integráns része a kórházi kultúrának.

A 15 éve működő alapítvány 10 éve, 2009-ben csatlakozott a Méltóság Mezeje programhoz, amely arra szólít fel bennünket, hogy ültessünk együtt nárciszt, hogy közösen fejezzük ki együttérzésünket a gyógyíthatatlan betegek iránt. A nárcisz a remény szimbóluma, a telet legyőző tavasz egyik első virága, az öröm, életigenlés és újjászületés jelképe.

Ebben a munkában fontos mérföldkövet jelent, hogy a megyei kórház 2018-ban Krónikus Belgyógyászati Osztályán hospice részleget hozott létre. A hiánypótló ellátás úttörő kezdeményezés Tolna megyében, amely előjegyzési rend és a betegek igénye szerint működve igyekszik az érintett családok számára a lehetőségek szerinti legjobb szolgáltatást nyújtani. Az ellátásra nagy az igény, hiszen napjainkban szinte minden családban előfordul daganatos megbetegedés. A kórház hospice részlege a békében való eltávozás legfájdalommentesebb körülményeit igyekszik biztosítani a kórházi szakemberek és az alapítványi munkatársak együttműködésében.

A programon megjelenteket Gliedné Tillmann Erzsébet, a kórház ápolási igazgatója, egyben a „Méltósággal az út végén” Hospice Alapítvány kuratóriumi elnöke köszöntötte, majd a kuratórium nevében egy-egy szál virággal fejezte ki köszönetét a régóta szolgálatot teljesítő önkénteseknek – Mártonné Gangel Klárának, Bakó Györgyinek, Besenczi Istvánnénak, Forrainé Révész Magdolnának, Hofferka Gyulánénak – hűségükért, odaszánt idejükért, a betegek között végzett munkájukért, hangsúlyozva választott küldetésük felbecsülhetetlen értékét.

Az eseményen a szervezet 7 új, frissen kiképzett önkéntese tett fogadalmat. Őket tapasztalt, több éve a betegek között tevékenykedő társaik nevében Mártonné Gangel Klára köszöntötte. A felavatottak nevében Borbás Istvánné beszélt arról, miért választotta ezt a nagy lelkierőt kívánó, de fontos önkéntes munkát.

Az önkéntesavatást követően a Krónikus Belgyógyászati Osztály ápolója, Galambos Csilla olvasta föl „Az út végén…” című novelláját. Ezután a résztvevők a hospice szolgálat szimbólumává lett sárga nárcisz virághagymáit ültették el – a rosszidőre való tekintettel a mezőt jelképező – cserépedényekbe. A virágok a következő tavasz „Nárciszünnepén” a kórházpark „A” épülete előtti „Méltóság Mezejét” fogják díszíteni, emlékeztetve az arra járókat az elmúlással szembenéző szeretteinkről való méltó gondoskodás fontosságára.

Az ünnepség műsorában verssel és zenével közreműködtek a Garay János Általános Iskola és AMI diákjai, valamint a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei.