A Tolna Megyei Balassa János Kórház (Székhely: 7100 Szekszárd, Béri B. Á. u. 5-7., képviselő: dr. Németh Csaba főigazgató), mint kiíró (a továbbiakban: „Kiíró”) a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (továbbiakban: Vtv.) rendelkezéseinek, illetve a 15/2018. számon, 2018. június 8. napján, főigazgatói utasítás alapján kelt ÁEEK hasznosítási szabályzatnak (továbbiakban: Hasznosítási szabályzat) megfelelően
nyilvános pályázati eljárást indít,
a Kiíró „Gomba” megnevezésű épületének szolgáltatóegységként történő üzemeltetésére vonatkozó bérleti szerződés odaítélése céljából, azzal, hogy a bérleti szerződés tárgyát képezik a Rendelőintézet épületében és a „D” betűjelzéssel ellátott épületben található büfé helyiségek, valamint a kórház vagyonkezelésében álló Pavilon „üzletház”is (a továbbiakban együttesen: „Bérlemények”). A Kiíró szándéka továbbá, hogy a Kórház területén található Büfék, – azok egységesítése érdekében – három helyszínen egy Bérlő által kerüljenek üzemeltetésre.
A bérleményekre vonatkozó adatok:
Kiíró a vagyonkezelője a Tolna Megyei Kormányhivatal Szekszárdi Járási Hivatala Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Földhivatali osztály által vezetett ingatlan- nyilvántartásban a Szekszárd, belterület 4727/7 helyrajzi szám alatt felvett, természetben a 7100 Szekszárd, Béri Balogh Ádám u. 5-7. szám alatt található a Tolna Megyei Balassa János Kórház területén elhelyezkedő „Gomba” megnevezésű épületnek, továbbá a Rendelőintézetben és a „D” betűjelzéssel ellátott épületekben található büfé helyiségeknek, valamint a szekszárdi 4727/7/F helyrajzi számú Pavilon megnevezésű „üzletháznak”. Az Ingatlanok tulajdonosa a Magyar Állam, akinek a tulajdonosi jogait az Állami Egészségügyi Ellátó Központ gyakorolja.
A pályázati felhívás, illetve mellékleteinek rendelkezésre bocsátásának módja és ideje:
Kiíró felhívja a Pályázók figyelmét arra, hogy a nyilvános pályázati eljárásban való részvétel feltétele a Pályázati felhívás és mellékleteinek az „átvétele”, amely alatt Kiíró jelen nyilvános pályázati eljárás esetében annak letöltését érti. Ezen dokumentumok letöltését a Pályázó a Kiíró által, a Pályázati felhívás 7. számú mellékletét képező nyilatkozat a pályázati felhívásban foglalt feltételek tekintetében megtételével és annak az ajánlat részként történő benyújtásával igazolja vissza.
Kiíró a Pályázati felhívást és mellékleteit ingyenesen, elektronikus úton bocsátja a Pályázók rendelkezésére.
Az elektronikus úton történő rendelkezésére bocsátásának érdekében a Pályázónak jelen Pályázati felhívás kivonat 1. számú mellékletét képező Regisztrációs űrlapot szükséges kitöltenie, majd azt követően e-mail (a tárgyi pályázati eljárás kapcsolattartójának e-mail címére: kozbeszerzes@tmkorhaz.hu) útján megküldenie a Kiíró részére.
Kiíró az érdeklődő Pályázó által megküldött Regisztrációs űrlapon megjelölt kapcsolattartási e-mail címen keresztül, elektronikusan fogja rendelkezésre bocsátani a tárgyi pályázati felhívást, illetve annak mellékleteit a Regisztrációs űrlap beérkezését követő 1 munkanapon belül.
A pályázat benyújtásának határideje: 2019. augusztus 5. 10:00 óra
A pályázat benyújtásának módosított határideje: 2019. augusztus 23. 10:00 óra
A tárgyi nyilvános pályázati eljárásban érintett kapcsolattartó személy elérhetőségei:
Kapcsolattartó személy: Dr. Balogh Barbara osztályvezető
Telefon: +36 74 501-500/269
Email: kozbeszerzes@tmkorhaz.hu
Mellékletek:
1. számú melléklet: Regisztrációs űrlap